2017. június 28. Névnap: Levente
Budapestről indulnak el világhódító útjukra a legelnyomottabb kisebbség tagjai, akiket a Föld valaha a hátán hordott. Magyarországon követeltek először figyelmet maguknak, s most igazi hungarikumként robbanhatnak be a világ színpadán.

 

Kiss Meta Dorka, a legkevésbé ősi mesterséget, a kurátorkodást és a kortárs művészetet űzi, mellette értelmiségi és szexmunkás identitása is van.

 

Eredetileg kolozsvári születésű, egy évet élt Budapesten, most másodéves művészhallgató a Londoni Central Saint Martins kortárs művészet szakán. Dorka posztinternet műfajban alkot, glitcheket, szekvenciákat, art printeket. Néha a kőbe vésett szelfi, néha a manifesztum műfajában találja meg a neki megfelelő kifejezési formát. Az Ebayt tartja a legfőbb inspirációjának. Nemrég a 444.hu megosztott első díjjal jutalmazta a 2016 év szövegei versenyben, írott sajtó kategóriában.

 

Dorka most Budapest legelnyomottabb kissebbséggel közösen rendez előbújásünnepet. Ahogy ő mondja: „Évszázadok óta a nyugati szél áramlatai hoznak szégyent a magyar kisebbségvédelemre. Most azonban megfordulhat a szélirány: Budapestről indulnak el világhódító útjukra a legelnyomottabb kisebbség tagjai, akiket a Föld valaha a hátán hordott. Magyarországon követeltek először figyelmet maguknak, s most igazi hungarikumként robbanhatnak be a világ színpadán. Nekünk, szövetségeseknek kötelességünk eme legelnyomottabb kisebbség világuralmi törekvéseit támogatni, nyelvüket megtanulni, hogy ezzel identitásukat affirmáljuk. Gyere el a Telepre, hogy része lehess a történelemnek, ráadásul annak jó oldalán! Ízletes fúziós konyha és minőségi alkohol is terítékre kerül! ;)”

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem??? Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

Címkék: itthonról

Hozzáfűzni való

Ez még érdekelhet

Pongrácz Gergely: Közpénzen élősködő kerékpárosok?

Egy legyintéssel is el lehetne intézni az ügyet, hiszen a statisztikák egyértelműen mutatják, hogy egyre többen és többen bicajoznak, ezzel kisebb zsúfoltságot, jobb levegőt és maguknak jobb egészséget teremtve. Azonban mivel manapság Tarlós Istvánnál és

Mi lett a Fidesszel?

De mi is lett a Fidesszel, hogy leginkább csak az mozgatja, hogy „migránskampánnyal” takarja be a csak nehezen elképzelhető mértékű korrupciót, a kormányzati cselekvés iránytalanságát, történetnélküliségét és közpolitikai pragmatizmusát?

0
komment