2017. június 26. Névnap: János
Hogy a kijelentés mennyire nem túlzó, azt az „Orosz befolyás a közép-kelet-európai régióban” címmel szervezett konferencián elhangzottak is igazolták.

„Az oroszok már az előszobában vannak” – hallani mostanában gyakran. Sőt, időközben már a nappaliban is helyet foglalhattak, legalábbis ilyesmire lehet következtetni a közelműltban nyilvánosságra került ügyek (a bőnyi rendőrgyilkosság, a szélsőjobbos mozgalmak orosz támogatása Európa-szerte, a KGBéla-ügy, Kiss Szilárd esete és a 444.hu és Jávor Benedek EP-képviselő által a nyilvánosság elé tárt Oettinger-ügy is).

 

Hogy a  fenti kijelentés mennyire nem túlzó, azt  az „Orosz befolyás a közép-kelet-európai régióban” címmel szervezett konferencián elhangzottak is igazolták. Az eseményt a Political Capital rendezte  november 18-án, s valószínűleg részben az orosz titkosszolgálat európai aktivitásáról az elmúlt hetekben megjelent híreknek köszönhetően akkora érdeklődés övezte, hogy sokak regisztrációját már nem is tudták fogadni a szervezők.

 

A résztvevők nagy részét nyilván nagyon érdekelte volna a magyar kormány álláspontja is a témában, ám az előzetesen kiadott program szerint a panelbeszélgetések egyikében részt vevő kormányzati képviselő, Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyii bizottságának elnöke két nappal a konferencia előtt „egy váratlan NATO-rendezvényre” hivatkozva lemondta a részvételét. Erről a tényről közben az MTI is tájékoztatott a konferencia idején:

 

PRO DOMO - VÁLTOZÁS! Nem tudósítunk az Orosz befolyás a kelet-közép-európai régióban címmel tart konferenciáról

Budapest, 2016. november 17., csütörtök (MTI) – Nem tudósítunk az Orosz befolyás a kelet-közép-európai régióban címmel rendezett konferenciáról. A 13.00-kor kezdődő politikusi kerekasztal-beszélgetésen az előre jelzettől eltérően nem vesz részt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.”

 

Márpedig a  konferencián felszólaló ellenzéki politikusok közül az LMP külpolitikai szakértője, Ungár Péter és mások is kifogásolták, hogy Szijjártó külügyminiszter egyetlen alkalommal sem kérette be Oroszország budapesti nagykövetét a közelmúlt botrányai kapcsán (bőnyi rendőrgyilkosság, Kiss Szilárd és KGBéla  ügye) Ungár az Indexnek a konferencia után azt nyilakozta: a pártja az orosz befolyásszerzést vizsgáló parlamenti bizottságot akar létrehozni (mi is írtunk korábban az orosz titkosszolgálatok hazai nyomulásáról).

 

Az orosz befolyás az elmúlt 25 év során kivított szabadságunkat, életmódunkat, világrendszerünket veszélyezteti – jelentette ki a konferencia egyik panelbeszélgetésén Szelényi Zsuzsa az Együtt országgyűlési képviselője. Szerinte az orosz befolyásolási kísérletek elleni magyarországi küzdelmet nagyban akadályozza többek között az is, hogy parlamenti képviselő nem juthat be az országgyűlési nemzetbiztonsági bizottság ülésére.

 

A DK képviseletében megjelent Ara-Kovács Attila külpolitikai kabinetvezető kijelentette: nagy valószínűséggel 600-800 orosz ügynök működik ma Magyarországon, a többségük különböző gazdaságpolitikai érdekeket megjelenítve (Gazprom, Roszatom stb). Ara-Kovács szerint ráadásul komolyt kárt tesz az orosz kapcsolat Magyarország megítélésében: a politikus információi szerint a moszkvai német is brit nagykövetek a kormányuktól olyan utasítást kaptak, hogy ne osszanak meg érzékeny információt Moszkvában dolgozó magyar diplomatákkal.

 

A konferencián az is kiderült, hogy az oroszok egyik kedvenc propagandamódszere az álhírek terjesztése, hogy ezzel a megcélzott országban élőket összezavarják, a médiával és a hatalommal szemben bizalmatlanságot ébresszenek. Ráadásul, mint kiderült,  a magyarországi civil társadalom és a központi hatalom aktivitása az ezzel szemben való fellépés terén is jóval gyengébb, mint a régió többi országában. Lengyelországban például külön csoport alakult arra, hogy kipécézzék az oroszbarát embereket Facebookon, Szlovákiában egy magánember kezdeményezte egy mobiltelefonos applikáció megalkotását a kamu hírodalak kiszűrésére, és a balti államokban is működik egy csoport az orosz trollok ellen, Prágában pedig a European Values nevű civil szervezet hetente ad ki  hírlevelet „Kremlin Watch” címmel Putyinék legújabb dezinformációs akcióiról Európában. Az utóbbi szervezet ráadásul minden héten szavazással választatja meg a „hét putyinistáját”.

 

Ukrajnában külön, 25 fős nonprofit szervezet  működik, a Stop Fake (www.stopfake.org), melynek egyik társalapítója is részt vett a Political Capital rendezvényén. A közösségi adományokból és nemzetközi alapítványoktól kapott támogatásokból működő weboldal 10 nyelven publikálja az orosz propaganda részeként nyilvánosságra hozott álhírek hátterét. A szervezet egyik társalapítója, Jevhen Fedcsenko  a Reflektor.hu-nak beszélt arról, hogy mennyire fontos azonnal lépni, ha egy országban megjelenik az orosz propaganda, azt a  határozott üzenetet küldve, hogy „nem fogjuk engedni, hogy beavatkozzatok a belügyeinkbe”. Fedcsenko szerint Ukrajnában épp az volt a baj, hogy 20 éven át folyt az orosz befolyásolás a médián, civil szervezeteken és szélsőséges csoportokon, ingyenesen osztott napilapon keresztül, de ezt senki nem vette komolyan, így sikerült az oroszoknak  egész hálózatot kiépíteniük. Sokáig az EU sem foglalkozott ezzel, márpedig épp Európa remek terep az orosz propaganda számára, hiszen itt a szólásszabadság jogát sérti, ha egy-egy médiumot bezáratnak, így nehezebb fellépni ezek ellen.

 

Korábban az Index és a VS:hu is írt a külföldön bejegyzett, magyar nyelvű oldalakról melyek töbek között a menekültekkel szemben ellenszenvet ébresztő, vagy épp az atomenergiai beruházásokat támogató álhíreket is közöltek. Ezek az oldalak az orosz bel- és külpolitika szemszögéből magyarázzák a nemzetközi híreket (Hídfő.ru, Oroszhírek.hu, Orientalista.hu), és ide tartoznak a Jobbik ideológiájához köthető egyes oldalak is (Kuruc.info, Szentkoronaradio.hu).

 

Az ukrán–orosz fronton továbbra is naponta meghal valaki, nem szűnt a háborús helyzet s nyilván ez is indokolja az orosz befolyásolási kísérletek sűrűségét Ukrajnában. Jevhen Fedcsenko beszélt az ukraina.ru nevű oldalról is, ami egy az egyben egy ukrán központi híroldalnak adja ki magát, s az azon terjesztett “orosz szempontú” híreket aztán nagy orosz hírügynökségek, tévécsatornák hivatalos információként veszik át és hivatkozzák. A közelmúltban például az orosz 1-es tévécsatorna is leadta azt az elképesztő és természetesen hamis hírt, hogy a donyecki régióban az ukránok egy város főterén hatalmas tömeg előtt keresztre feszítettek egy hároméves gyereket. A Stop Fake oldal munkatársai kiderítették: a hírben említett városban közel sem lakik összesen annyi ember, amennyien az álhír szerint a kivégzésen részt vettek volna. A Stop Fake munkatársai kiderítették, hogy az állítólagos eseményről beszámoló „tanú” valójában egy orosz katonatiszt felesége, aki miután Ukrajnából elmenekült, egy oroszországi menekülttáborban tölti a napjait. Találtak olyan esetet is, amikor egy kigyulladt kanadai vonat képével illusztrálta egy orosz hátterű médiatermék az Ukrajnában folyó harcokat, és előfordult  olyan, hogy egy sérültet szállító ukrán katonákról készült képen a sérült ember fejét tehénfejre cserélték, ezzel bizonyítani próbálva, hogy az ukrán katonák fosztogatnak a falvakban.

 

Fedcsenko szerint igen nagy lendülettel „kavarnak” az oroszok Ukrajnának a magyarok lakta részein is, próbálják önállóságra törekvésre bátorítani az ott élőket, mert az ő stratégiai céljaiknak jól jönne egy az országtól elszakadni akaró csoport.

 

A napokban ráadásul újabb bizonyítékát adta az információáramlás ellenőrzése iránti elkötelezettségének az orosz vezetés: néhány napja egyszerűen lekapcsoltattáka LinkedIn nevű szakmai kapcsolatokra épülő közösségi oldalt, mert annak működtetői nem voltak hajlandók arra, hogy átadják az orosz felhasználóik adatait azért, hogy egy új, ottani törvénynek megfelelve orosz szervereken tárolhassák azokat.

 

Horn Gabriella

 

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

 

Hozzáfűzni való

Ez még érdekelhet

Pongrácz Gergely: Közpénzen élősködő kerékpárosok?

Egy legyintéssel is el lehetne intézni az ügyet, hiszen a statisztikák egyértelműen mutatják, hogy egyre többen és többen bicajoznak, ezzel kisebb zsúfoltságot, jobb levegőt és maguknak jobb egészséget teremtve. Azonban mivel manapság Tarlós Istvánnál és

Mi lett a Fidesszel?

De mi is lett a Fidesszel, hogy leginkább csak az mozgatja, hogy „migránskampánnyal” takarja be a csak nehezen elképzelhető mértékű korrupciót, a kormányzati cselekvés iránytalanságát, történetnélküliségét és közpolitikai pragmatizmusát?

0
komment