2017. október 20. Névnap: Vendel

2016. március 05.

2016. március 04.

Cserei Zoltán: Menekült vagyok!

Én meg úgy vagyok, hogy hát persze, a fasz ki van, senki nem örül, hogy jönnek Európába ezek az emberek. Mindegy, hogy miért, már alapból az elszomorító, hogy ennyi ember ott kellett hagyja az otthonát.

2016. március 03.

Mert miközben az úgynevezett elmúlt huszonhat évben láttunk a romlott politikai elittől mindent, amit előző nap még elképzelhetetlennek tudtunk, mégis csak voltak valamiféle elmosódott határok.

2016. március 02.

A nemzet bankjának vagyona közpénz. Ha azt egy saját maga által létrehozott alapítványnak átadja, ellopja, átstrukturálja, befekteti, elosztja vagy akár csak diszponálja, akkor az továbbra is közpénz marad, és még a közvagyon jellegét sem veszíti el.

Sanders nem egy tipikus szocialista. Sokkal kevésbé lenne megosztó és helyesebb is lenne, ha rendesen definiálná mi a világnézete. Az pedig nem demokratikus szocialista, amely a szocializmus bevezetését jelenti egy választási győzelmet követően, hanem a szociáldemokrata lenne

2016. február 12.

Vörösiszappakolás

Szerintem senki nincs Magyarországon, aki ne hallott volna a kolontári környezeti katasztrófáról, ahol átszakadt a vörösiszap tározó és tíz ember halálát okozta.