2017. október 19. Névnap: Nándor
Augusztus 14-én a riói olimpiai játékokon, a női műugrók 3 méteres versenye után, ahol az ezüstérmes a kínai Ho Ce lett, barátja, a szintén kínai férfi műugró, Csin Kaj a dobogóhoz lépett. Térdre ereszkedett és ott helyben megkérte a nő kezét, aki a könnyeit törölgetve igennel felelt. A közönség tapsolt, mindenki olvadozott. Én nem.

 

A szintén olimpikon, és az esetet megelőző napon bronzérmet szerzett Csin Kajról nem állítható, hogy ne tudná, mennyi munkával jár a felkészülés, és milyen mámorító a siker érzése a dobogón állva. Ez egy egyéni teljesítmény méltó megkoronázása. Vajon miért gondolta Csin jó ötletnek betolakodni a barátnője sikerének pillanataiba és durván offolva ellopni a show-t?   

 

Persze meglehet, hogy csak én nem látom a lényeget: mit számít érem, előléptetés vagy a személyes siker más formája (a csúnya önmegvalósítás, amit jó asszonynak, igazi nőnek bottal sem szabad megpiszkálni) – egy nő igazi értékét a feleség- és anyaszerep határozza meg, a többi csak pótcselekvés a megfelelő férfi eljöveteléig, hát nem? És mi lehet annál nagyobb kitüntetés egy nőnek, mint hogy egy férfi nagyközönség, ország-világ előtt, térden állva (brrr…) kinyilvánítja, hogy akarni méltóztatik őt? Csodálkozom, hogy Ho Ce nem szédült le rögtön a dobogóról a megtiszteltetéstől. Iróniát félretéve, én azt hittem, hogy a kapcsolat újabb szintre léptetése egy intim dolog, amit kettesben beszélnek meg a felek, és az esküvő (amit általában nem szerveznek rá valamelyikük egyéni sikerére) tölti be a másokkal való közös ünneplés funkcióját.

 

Ez a furcsa feltűnési viszketegség nem egyedi jelenség, a közelmúltból hazai példáira is emlékezhetünk. Három évvel ezelőtt egy lengyel férfi két budapesti társasház falán óriás molinókkal üzente meg volt barátnőjének házassági ajánlatát. „Gika” viszont nem esett hanyatt a megtiszteltetéstől, hogy csapodár exe hirtelen gyűrűt húzna az ujjára, esze ágában sem volt meghatódni, sőt még a környéket is elkerülte, hogy ne is kelljen találkoznia megszállott lovagjával. (Hiába, a hétköznapokban, rendszeresen odafigyelni a másikra és törődni vele nehezebb, mint egyetlen nagyzoló tettel felvágni – de fontosabb.)  2015. július 4-én pedig a szegedi orvosavatón jutott eszébe egy fiatal férfinak megkérni csoporttársa kezét, mint a sajtó lelkendezett, „hollywoodi filmeket megszégyenítő módon”. Ennek a történetnek is igen és könnyzápor lett a vége, pedig a nő orvossá avatása ugyanúgy egyéni szakmai esemény, mint a férfié – egy lánykérés nem való oda.

 

Ilyenkor a vőlegényjelölt azért nem mert kettesben színt vallani, mert fél a kikosarazástól, vagy akár csak az árnyalt választól? Például „szeretlek, de a házassággal várjunk még”. (Erre a kínai műugró esetében lehetett esély, a lány azt nyilatkozta a sajtónak, hogy nem akarta ilyen korán elkötelezni magát.) Ott, abban a pillanatban, az olimpia több tízezres, illetve a diplomaosztó több százas közönsége előtt, kamerák kereszttüzében nyilván nem kezd el a nő ilyesmit fejtegetni, és valószínűleg egy nyilvános nemleges válasszal sem akarja megszégyeníteni azt az embert, akivel évek óta együtt jár. De persze manipulációt feltételezni rosszindulatú dolog, hiheti azt szegény vőlegényjelölt, hogy ez egy lovagias, romantikus tett, és a nyilvános lánykéréssel tényleg csak örömet akar szerezi imádottjának – de ez esetben is miért nem például egy baráti összejövetelt választ, és miért egy szakmai rendezvényt?

 

Elvégre Csin Kajhoz sem szaladt oda előző napon, amikor ő vette át a bronzérmet, a barátnője, kezében egy pozitív terhességi teszttel – roppant kíváncsi vagyok, hogy ahhoz mit szólt volna a közönség és a világsajtó.    

Hozzáfűzni való

Ez még érdekelhet

Pongrácz Gergely: Közpénzen élősködő kerékpárosok?

Egy legyintéssel is el lehetne intézni az ügyet, hiszen a statisztikák egyértelműen mutatják, hogy egyre többen és többen bicajoznak, ezzel kisebb zsúfoltságot, jobb levegőt és maguknak jobb egészséget teremtve. Azonban mivel manapság Tarlós Istvánnál és

Mi lett a Fidesszel?

De mi is lett a Fidesszel, hogy leginkább csak az mozgatja, hogy „migránskampánnyal” takarja be a csak nehezen elképzelhető mértékű korrupciót, a kormányzati cselekvés iránytalanságát, történetnélküliségét és közpolitikai pragmatizmusát?

0
komment