2017. március 30. Névnap: Zalán
Lehet semmi, lehet, hogy a lejtőn elindult a Fidesz nevű Századvégekbe és Habonyokba kihelyezett politika oda, ahol az ellenzéki pártok már várják. Ez egy hosszú út lehet, és a lejtő elején mindig úgy tűnik, hogy a gurulás megfékezhető, hogy azt túl lehet élni.

 

Mi lett a Fidesszel?

 

Tette fel a kérdést György Péter sok-sok évvel ezelőtt egy balatonszárszói találkozón, amely egyoldalú számonkérés – merthogy a felvételt látva ez leginkább azzá sikeredett, miközben már az akkor is intézményesült nagykoalíciós politikai kapitalista lenyúlási projektekre éppen Orbán hívja fel válaszában a figyelmet – ismét aktuális lehetne, ha még lenne bármi különösebb izgalom a habonyizált jobboldal felkérdezésére. Ez majdnem ugyanaz a kérdés, mintha azt próbálnánk megválaszolni, hogy mi lett a 2010 előtt láthatóan sokszínű jobboldallal? A különböző blogokon, folyóiratokban, online felületeken szárnyat bontókkal, a Facebook zárt csoportokban intellektuálisan izgalmasokkal, az ambiciózus intézményfejlesztésekkel és fejlesztőkkel. Jelentjük, megvannak még, ugyanakkor a 2010 előtti (és utáni) baloldal megvetésében közös alapon mozgó jobboldal(i értelmiség és kreatívok) életútja ma már annyira széttart, és egymástól elvált, hogy néha már-már a részleges párbeszédet sem kívánják egymással fenntartani – legalábbis kívülről ez látszik.

 

Mindez annak kapcsán jut eszünkbe, hogy Röhrig Géza (akiről évtizedek óta csak kevesen tudták, hogy egyáltalán létezik, pedig nyomát adta) is arról értekezik, hogy megbékélésre lenne szükség, hogy el kell fogadni, hogy hazánk révén közös sorsunk van, mondhatnánk néha talán egy is a sorsunk. A jobb- és baloldal sokszínűségét adottnak kell tehát venni. Nyilván erre most jól beint a Magyar Idők-jobboldal bármelyik papíron újságot írója, akárcsak a maffiaállam maffiaállamának maffiaállama baloldali teoretikusa. Pedig, ha valami élhetővé teszi a holnapot, úgy egy közös posztorbáni politikai közösség újragondolása. Merthogy az egyszer el fog jönni, és nem biztos, hogy akkor, amikor arra Habony Árpád számít, de még csak nem is akkor, amikorra a Facebook információs gettójában megrekedt baloldali gondol. 2010-ben Tunéziában sem úgy kezdődött, hogy feléledt a legendásan erős tunéziai civil társadalom, hanem úgy, hogy a „pillanat uralására” egy zöldséges, gyümölcsös boltos saját öngyilkosságával „jelentkezett be”. Ma ez Magyarországon sincs kizárva: az értelmetlen várakozás feladása, a hiábavalóság biztos tudata, a reményről való álmodás nevetségessége akár önfeláldozáshoz is vezethet. Ne legyen így, de ma nincs erő, mely e gondolatot megfékezné.

 

De mi is lett a Fidesszel, hogy leginkább csak az mozgatja, hogy „migránskampánnyal” takarja be a csak nehezen elképzelhető mértékű korrupciót, a kormányzati cselekvés iránytalanságát, történetnélküliségét és közpolitikai pragmatizmusát? Függetlenül a kérdésre adott választól, a helyzet az, hogy olyan, minthogy Fidesz, nincs. Az a politikai szervezet, amely nem csak érdemi politikusi toborzó bázis, hanem politikai család, irányzatok ernyőszervezete, jobboldali jövőtervező műhely, pártalapítvánnyal és háttérmunkával bíró szervezet, az megszűnt létezni. Ahogy a kormányzóknak nincs szükségük a sokszínű jobboldali értelmiségre (és nyilvánosságra – a renegát Magyar Nemzet egyelőre csak egy valamire adott reakció, mintsem egy értékalapú lap), úgy nincs szükségük azok politikai otthonának fenntartására sem.

 

Természetesen a közvélemény-kutatásokban a Fideszről mint pártról kell beszélnünk, de abban leginkább csak annak sikerét látjuk viszont, hogy mennyire hatékony a közvélemény-kutatásokra alapozott kormányzás, és mennyire képes befolyásolni a pártpreferenciákat a bármelyik közpolitikai alrendszerben megfigyelhető rendszerszintű válság (kockásing még van a pedagógusokon, másukat pedig már nem nagyon veszíthetik). Viszont helyesen fogalmaz Hann Endre, mikor óva int mindenkit attól, hogy a legfrissebb Medián-felmérés eredményeit tendenciaként olvassuk. Visszaesett a Fidesz, de inkább arról van szó, hogy „valami megállt”. S bár a miniszterelnök legutóbbi évértékelőjében megnyitotta népszavazási kampányát, kiszagolható a levegőben, hogy a „szociális kérdés” úgy van fent a napirenden, ahogyan egyetlenegy Századvég-klón Migrációkutató Intézet elemző sem kívánja.

 

Mindenesetre most valami történt, ám a „NER” kiszámíthatatlanul kiszámítható működése miatt (ennek legutóbbi példája a múlt keddi Nemzeti Választási Iroda épületében történtek és annak azóta zajló feldolgozása és illiberális gyakorlata), hogy a Fidesz visszaeséséből mi következik, az politikai szabad szemmel még kevésbé látható. Lehet semmi, lehet, hogy a lejtőn elindult a Fidesz nevű Századvégekbe és Habonyokba kihelyezett politika oda, ahol az ellenzéki pártok már várják. Ez egy hosszú út lehet, és a lejtő elején mindig úgy tűnik, hogy a gurulás megfékezhető, hogy azt túl lehet élni.

 

A közvélemény-kutatásokban mért Fideszt csak egy habonyizmus előtti, régvolt Fidesz menthetné meg. Az pedig, hogy az visszatér, arról a ma hangosan hallgató jobboldali értelmiség sem álmodik. Habony Árpád helyett idézgetik A gyűlölet zárósorait: „Azt ismered, hogy egy társadalom zuhan lefelé, és miközben zuhan, azt mondogatja, hogy megnyugtassa magát: eddig minden rendben, eddig minden rendben, eddig minden rendben. Nem zuhanás számít. A leérkezés.”

 

A szerző politikai elemző

Hozzáfűzni való

Ez még érdekelhet

Pongrácz Gergely: Közpénzen élősködő kerékpárosok?

Egy legyintéssel is el lehetne intézni az ügyet, hiszen a statisztikák egyértelműen mutatják, hogy egyre többen és többen bicajoznak, ezzel kisebb zsúfoltságot, jobb levegőt és maguknak jobb egészséget teremtve. Azonban mivel manapság Tarlós Istvánnál és

Mi lett a Fidesszel?

De mi is lett a Fidesszel, hogy leginkább csak az mozgatja, hogy „migránskampánnyal” takarja be a csak nehezen elképzelhető mértékű korrupciót, a kormányzati cselekvés iránytalanságát, történetnélküliségét és közpolitikai pragmatizmusát?

5
komment