2017. október 19. Névnap: Nándor
Nem csak a mosdóhasználat tekintetében igaz, hogy ha a nők érdekeit valóban figyelembe szeretnénk venni, akkor a valós társadalmi realitással kell foglalkoznunk, nem pedig identitáskategóriákkal és bármiféle indoklás nélküli mantrákkal (pl. „a transz nők ugyanolyan nők, mint a (biológiai) nők”) felülírni azt.

 

Az Egyesült Államokban évek óta folyik a vita arról, hogy a biológiai nemüktől eltérő nemi identitású emberek (transzneműek) melyik nem számára kijelölt mosdót használhatják. Ez a vita pár hete új szintre lépett, amikor az Obama-kormány azt az irányelvet fogalmazta meg, hogy minden állami oktatási intézménynek kötelessége a transzneműeknek megengedni, hogy az identitásuknak megfelelő mosdót használják. (A direktíva nem maradt válasz nélkül: tizenegy szövetségi állam tett panaszt, mondván, a szövetségi kormány ezzel túllépi a hatáskörét.) A vécévita természetesen többről szól, mint a vécéhasználatról: egy sokkal szélesebb, a társadalmi nemi viszonyokat érintő küzdelem egy jól látható terepe. De miről is szól ez a küzdelem, milyen pozíciókat foglalnak el benne a különböző felek? A „felvilágosult”, „progresszív” gondolkodású emberek állnának szemben a „régi rendet” képviselő konzervatívokkal? Valóban „progresszív” lenne Obama vécérendelete?

 

A vita jól látható résztvevői két, egymást ellentételező álláspontot képviselnek. A vita, úgy tűnhet legalábbis, a társadalmi rend felbomlása miatt aggódó kereszténykonzervatív „maradiság” és az egyéni szabadságot és a kisebbségek emancipációját szem előtt tartó „progresszív” szemlélet közt folyik, amelyben ezen az ellentéten kívül eső álláspont látszólag nem is létezhet. A magyar sajtóban Szőnyi Szilárd írása a válasz.hu-n és Szilvay Gergely cikke az mno-n kezdte el tematizálni a kérdést: mindkét írásban megjelennek a gyakorlati szempontok mellett a gyerekek szexualitással való szembesülése és a társadalmat fenntartó jelentések eltűnése miatti aggodalmak. Szilvay a vécétémát tágabb keretbe helyezve kiemeli a transz mozgalom pár más veszélyes (és igen valós) célkitűzését (például a gyerekek transz irányba való intézményes nyomását számos angol iskolában); annak végső célját (egy transz aktivistát idézve) a „nem” egész fogalmát és az azon nyugvó különbségtételek eltörlését nevezi meg. Vagyis a „hagyományos” jelentések, köztük a „hagyományos” nemi szerepek eltűnése miatt aggódik.

 

A másik (azaz liberális) oldalon Vay Márton cikke a Kettős Mércén meg sem említi a vécévita kontextusát, és nem az Obama-kormány által erőltetett nemi identitás-alapú vécéválasztás, hanem a közös uniszex vécé mellett érvel. A cikk az állítólagos konzervatív aggodalmak parodizálásával indít: üzekedő buzik, menstruációs vérnyomok, migránsok által elkövetett nemi erőszak – ezzel az abszurdnak és lehetetlennek szánt leírással igyekszik nevetség tárgyává tenni a „gendersemeleges” (uniszex) vécé bármiféle ellenzőinek aggodalmait, akikre többek közt „önkéntes ideológiai mosdórendőrségként” és „konzervatív erkölcsrendészetként” utal. Ezzel állítja szembe az általa „valóságnak” nevezett idilli szabadságot, amelyben mindenkinek jó és a nők is biztonságban vannak. Sem ezt az idilli képet, sem a továbbiakban tett igen erős állításait nem támasztja alá egyetlen hivatkozással sem az egész cikk folyamán, ahogy a vécéreform ellenzőinek érveit sem tartja fontosnak idézni és helyette inkább szalmabábot ütlegel. Saját állításai meggyőzőerejét nem a tényekből, hanem a röhejesen buta ellenségképnek való ellentmondásból igyekszik meríteni.

 

A legfőbb kérdés, amit érdemes feltenni és nem előre megalkotott vélemény alapján lesöpörni az asztalról az az, hogy valóban biztonságos-e a nemi alapon elkülönített vécék, zuhanyzók, öltözők felszámolása. Nehéz komolyan venni Vay első érvét, miszerint azért nem alkalmas „nők molesztálására, gyermeklányok megrontására” az uniszex vécé, mert ott kétszer akkor a forgalom, hiszen nagyobb forgalmú vécékben is történik erőszak. Az uniszex vécékben „nők is jönnek-mennek, és ők jobban odafigyelnek egymásra, a gyerekekre”, teszi hozzá a szerző, aki ezáltal az erőszak megakadályozását nem az állam és az intézmények, hanem az egyének, egész pontosan a nők nyakába varrja. A gyerekek és nők elleni erőszak felelősségének nőkre való hárítása nem éppen nevezhető a „legprogresszívebb” megoldásnak, mégis teljesen természetesnek tünteti fel azt a cikk. Vay azon állítása, hogy a gyerekek elleni szexuális erőszak többségét családtagok és ismerősök követik el igaz, ez azonban nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy idegenek ne követnének el ilyesmit és ezért ne kellene azzal is foglalkozni.

 

A cikk azon érve, miszerint a magukat nőként meghatározó biológiai férfiak („transz nők”) azért „alkalmatlanok” a nők elleni erőszak elkövetésére, mert többségük hormonterápiát folytat, szintén rengeteg sebből vérzik. Számos kutatás kimutatta, hogy nem igaz az a Vay által tételezett összefüggés, miszerint a tesztoszteron lenne felelős a férfiak agressziójáért. A férfiak által elkövetett agresszió ilyesfajta biologizáló magyarázatait egyébként rendszerint annak elméleti igazolásaként szokták használni. Az sem igaz, hogy a transz nők többsége a férfiakhoz vonzódna: újabb kutatások szerint még a nemi átalakító műtéten átesett transz nők (akik a transz nők kisebbségét teszik ki) közt sincs jelentős különbség a túlnyomórészt férfiakhoz illetve nőkhöz vonzódók aránya, míg a műtéten át nem esett transz nők (a transz nők többsége) közt jóval magasabb a túlnyomórészt nőkhöz vonzódók aránya (ld. például itt). (Egyébként Vay azon állítása is téves, miszerint ugyanannyi magát nőként azonosító férfi („transz nő”) van, mint magát férfiként azonosító nő („transz férfi”): a kutatások sorra mutatták ki, hogy előbbiek sokszorosát teszik ki az utóbbiaknak, ld. például ezt a kutatást.)

 

Valójában semmiféle adat nem mutat arra, hogy akár a hormonterápia, akár a nemi átalakító műtét erőszakra kevésbé alkalmassá tenné a transz nőket (azaz nőként identifikáló biológiai férfiakat). E szerint a svéd kutatás szerint például a nemi átalakító műtéten átesett transz nők bűnelkövetés szempontjából férfi mintázatokat mutatnak: nagyjából ugyanolyan arányban és ugyanolyan típusú bűncselekményeket követnek el, mint a férfiak. Vagyis a transz nők 6.6-szor nagyobb eséllyel követnek el bűncselekményt és 18.1-szer nagyobb valószínűséggel követnek el erőszakos bűncselekményt, mint a (biológiai) nők. Nagyon sok mosdóban illetve öltözőben történt, transz nők által elkövetett nők elleni erőszak esetet dokumentáltak már eddig is. Emellett, bár Vay ezt is elkeni, a lehetőséget kihasználó molesztálók által elkövetett erőszak is nagyon valós probléma. Valójában sok esetben nehéz is ezeket az eseteket különválasztani, hiszen ha az ember nemi státuszának az identitáson kívül nincs más kritériuma, mint a saját érzései (ahogy azt a transz aktivisták állítják), akkor rajta kívül valójában senki nem tudhatja, hogy ő valójában nőként azonosítja magát vagy csak a nőkhöz való szexuális hozzáférését megkönnyítendő állítja ezt. (Érdemes azon is elgondolkodni, hogy az identitás hogyan lehet jogi kategória.) Összegyűjtött esetek a magukat transz nőnek megnevezők által mosdókban, öltözőkben, stb. elkövetett erőszakról találhatók többek közt itt és itt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden transz nő vagy akár a többségük erőszaktevő lenne, és ezen esetek megemlítésével nem is a stigmatizációjuk a célom. Pusztán arra szeretnék rámutatni, hogy téves az az állítás, miszerint az uniszex vécé veszélytelen lenne a nők számára.

 

A nők és gyerekek biztonsága mellett természetesen nagyon fontos megemlíteni, hogy a transz nők számára is veszélyes lehet férfimosdót illetve öltözőt használni. Nem az a célom, hogy a jelenlegi, nemi alapon szegregált mosdók mellett érveljek, hanem megvizsgálni azt, hogy a felmerülő lehetőségek közül melyik lenne a legbiztonságosabb a nők, gyerekek és a transz nők számára egyaránt. Sajnos az amerikai transz aktivizmus leghangosabb része számára ez a kérdés azonban nem is a biztonságról szól, hanem arról, hogy feljogosítva érzik magukat arra, hogy a nekik tetsző nyilvános vécé használatával ismertessék el másokkal nemi identitásukat. A lehető legtöbb ember számára biztonságos lehetőség, a harmadik vécé bevezetése ellen például több esetben tiltakoztak transzneműek és transzvesztita előadók, például egy nebraskai szórakozóhely kapcsán, hiszen azt a nemi identitásuk el nem ismeréseként, a pénisszel rendelkezők diszkriminációjaként értelmezték. Véleményem szerint elengedhetetlen, hogy a mosdók kérdéséről ne kizárólag elvi alapokon és ne bárki identitásának megsérülését előtérbe helyezve, hanem a legsérülékenyebbek, köztük a nők és gyerekek biztonságát, illetve a Vay által mellékesen említett egyéb praktikus szempontokat (például különböző nemű kísérők) figyelembe véve vitatkozzunk. Ezért tartom Vay cikkét teljes mértékben elhibázottnak, hiszen a tényeket figyelmen kívül hagyva, kizárólag ideológiai alapon (a konzervatív ellenségképpel szemben) szólal fel az általa támogatott lehetőség mellett.

 

Vay részéről jogos állítás, hogy a konzervatívok érdeklődése a nők biztonsága iránt igen szelektív, ugyanakkor ő is egyértelműen elkeni a nők elleni erőszak kérdését és azt a konzervatívok „paráztatásaként” és „ingerült félelemként” beállítva hiteltelenít minden lehetséges ellenérvet. Meg sem említi, hogy az USA-ban nem csak konzervatívok, hanem rengeteg, mindenféle világnézetű nő, köztük feministák is tiltakoznak a vécéreform ellen. Az is igen cinikus állítás Vay részéről, hogy a férfiaknak „csak akarni kell” nem erőszakosnak lenni és ezzel meg van oldva a probléma, hiszen ha ez ilyen könnyen menne, akkor már rég nem létezne nők elleni erőszak. Nem elég azt mondani sem, hogy a nők egyenjogúsításával meg fog szűnni a probléma, hiszen igen messze (és egyre távolabb) vagyunk ettől az elképzelt jövőtől. A jelen problémáit, mint például a nők és gyerekek nyilvános terekben való biztonsága, a jelenben kell megoldani, nem pedig semmitmondó lózungokkal megoldottnak tekinteni a problémát.

 

Nem csak a mosdóhasználat tekintetében igaz, hogy ha a nők érdekeit valóban figyelembe szeretnénk venni, akkor a valós társadalmi realitással kell foglalkoznunk, nem pedig identitáskategóriákkal és bármiféle indoklás nélküli mantrákkal (pl. „a transz nők ugyanolyan nők, mint a (biológiai) nők”) felülírni azt. Ne kérjük azt a nőktől, hogy tagadják annak a veszélynek a létét, amit a saját határaik illetve a nyilvános női terek megsértése/megszüntetése jelent. A nőknek ezért nem érdeke elfogadni a fent említett, egymást ellentételező megközelítések (konzervatív ill. progresszívnek beállított) egyikét sem. Vannak is olyan feministák, akik nem kérnek egyikből sem. Olyan feministák, akik nem azért tartják lényeges kategóriának a biológiai nemet, mert a társadalom által ezekre osztott nemi szerepeket fent szeretnék tartani (ahogy a konzervatívok teszik), hanem mert ezeknek a mibenlétét nem lehet megnevezni, hogy ha egyéni identitásokkal írjuk felül a biológiai és társadalmi realitást. Csak akkor tudjuk felszámolni a nőket a férfiaknak alárendelő nemi szerepeket, ha hajlandóak vagyunk tudomást venni arról, hogy a jelenlegi társadalmi berendezkedés szerint mit jelent nőnek és mit jelent férfinak lenni és ennek milyen valós következményei vannak.

Címkék: vélemény

Hozzáfűzni való

Ez még érdekelhet

Pongrácz Gergely: Közpénzen élősködő kerékpárosok?

Egy legyintéssel is el lehetne intézni az ügyet, hiszen a statisztikák egyértelműen mutatják, hogy egyre többen és többen bicajoznak, ezzel kisebb zsúfoltságot, jobb levegőt és maguknak jobb egészséget teremtve. Azonban mivel manapság Tarlós Istvánnál és

Mi lett a Fidesszel?

De mi is lett a Fidesszel, hogy leginkább csak az mozgatja, hogy „migránskampánnyal” takarja be a csak nehezen elképzelhető mértékű korrupciót, a kormányzati cselekvés iránytalanságát, történetnélküliségét és közpolitikai pragmatizmusát?

4
komment