2017. február 24. Névnap: Szökonap
Interaktív kiállítás a prostitúció és emberkereskedelem ellen.

 

 

Október 18. és 22. között a Rézkígyó kávézóban második alkalommal volt látható a Mennyit érsz? című interaktív kiállítás, melyet a prostitúció áldozatait biztonságos szállással (ahová gyermekeiket is magukkal vihetik) és rehabilitációval segítő Névtelen Utak Alapítvány szervezett a Golgota Keresztény Gyülekezettel együtt. Becslések szerint ma Magyarországon több mint 35 ezer ember érintett a modernkori rabszolgaság e formájában.

 

A helyszínt könnyű volt megtalálni, hiszen már az ajtón és az ablakokon elhelyezett poszterek is az emberkereskedelem problémájára hívták fel a figyelmet. A belépő vendégeket az alapítvány egyenpólós munkatársai fogadták, akik – jelezve, hogy bárkiből válhat áldozat – „te is lehetsz” felirattal ellátott vonalkódot pecsételtek az alkarunkra. Ezután megmutatták a „Nem árucikk”, illetve „Igazi férfi nem vesz nőt” táblákat, amelyekkel szelfizve a közösségi oldalakon is terjeszthető volt a rendezvény üzenete. Az előzetes online kampány során ismert emberek, például Al-Ghoui Hesna és Süveges Gergő televíziós műsorvezetők fényképezkedtek ezekkel a táblákkal. A kiállítást, mint különösen érzékeny célcsoport, szülői engedéllyel 14 és 18 év közötti fiatalok is látogathatták. A koncepció középpontjában az emberi méltóság fogalma állt, amellyel ellentétes a másik ember szexuális tárggyá, megvásárolható árucikké degradálása – ez a szemlélet együttműködési alapot nyújthat különböző világnézetű, ám a nők elleni erőszakkal szemben egyformán fellépni kívánó emberek és csoportok között.

 

 

 

A kiállítás négy helyiségből állt, a látogatókat a földre festett lábnyomok vezették. Az első teremben („valóság”) a prostitúcióhoz kapcsolódó jogszabályokat ismerhettünk meg (szexuális visszaélés, kapcsolati erőszak, zaklatás, emberrablás, emberkereskedelem, gyermekprostitúció kihasználása stb.), valamint túlélők történeteit. Utóbbiakat a Névtelen Utak Alapítvány által segített nők mesélték el, és a szervezők a legtipikusabbakból válogattak. Különösen veszélyeztetettek a hátrányos helyzetű, illetve intézetben felnövő fiatal lányok – őket gyakran párkapcsolatot, szerelmet színlelve, esetenként őket feleségül is véve csábítják a magukat „megmentőnek”, gáláns lovagnak tettető futtatók külföldre, ahol teljesen kiszolgáltatottá válnak. A tévhiteket és tényeket bemutató táblák például arra tértek ki, hogy a népszerű elképzelésekkel ellentétben a prostituáltnak általában nincs irányítása a vele történtek fölött, és legtöbbször nem származik anyagi haszna sem e tevékenységből, mert a pénzt a futtatója teszi zsebre. „A jól eleresztett klientúrámmal és a díszes lakosztályaikkal kapcsolatosan csak annyit tudok mondani, hogy akár egy kocsiban csinálsz egy kört a holland alagútnál, vagy a Plaza Hotelben, akkor is le kell vetkőznöd, le kell térdelned vagy hanyatt feküdnöd, és meg kell engedned, hogy ez az idegen bármi módon használjon téged, ahogy kedve tartja” – állt például a Callgirl voltam New York City-ben kezdetű beszámolóban. 

 

 

 

Az alapítványhoz forduló túlélők történeteit (színészekkel felvett, de az elmondottakat visszaadó) videók által is megismerhettük. Sokkolóan erős volt például a pincében kialakított sötét, piszkos szoba, ahol az életnagyságú kivetítőn megszólaló emberkereskedelem-áldozat tengette napjait, tűrve naponta akár tíz vendég által elkövetett erőszakot, és várva az őt rendszeresen megverő férjét-futtatóját, akihez (az elszigeteltsége, kiszolgáltatottsága miatt) traumás kötődése alakult ki. A kihelyezett laptopokon újabb rövidfilmeket lehetett megnézni, az egyiken például egy webcam-szexet folytató lány „szólt ki” a rutinos szavak közt: „Hogy tudod elhinni, hogy mi ezt élvezzük?” Különösen brutális erővel hatott rám a pornóforgatás szünetében suttogó lány, akit a saját szülei adtak el e célra, és akit végül egy faragatlan alak elszólított azzal, hogy ideje a folytatásnak. A laptopok mellé gyógyszer-tájékoztatóhoz hasonlító szórólapok („Pornocetamol”) voltak kihelyezve a pornófogyasztás hátrányos hatásairól. A kezdeményezők keresztények, azonban ez nem akadályozta meg őket abban, hogy több bemutatott videóban az egyházi személyek által elkövetett erőszakra, pedofil bűncselekményekre is kitérjenek. Az utolsó teremben, ami a szabadulást jelképezte, túlélők rajzait lehetett megnézni, és a szervezőkkel beszélgetni.

 

A kiállítást az öt nap alatt több mint ezer ember tekintette meg, köztük szervezett középiskolás csoportok. A Névtelen Utak Alapítvány a kiállítás új helyszínekre eljuttatása mellett a kapcsolódó színdarab („Kiállok érted”) további előadásait tervezi.

 

 

 

Hozzáfűzni való

Ez még érdekelhet

Pongrácz Gergely: Közpénzen élősködő kerékpárosok?

Egy legyintéssel is el lehetne intézni az ügyet, hiszen a statisztikák egyértelműen mutatják, hogy egyre többen és többen bicajoznak, ezzel kisebb zsúfoltságot, jobb levegőt és maguknak jobb egészséget teremtve. Azonban mivel manapság Tarlós Istvánnál és

Mi lett a Fidesszel?

De mi is lett a Fidesszel, hogy leginkább csak az mozgatja, hogy „migránskampánnyal” takarja be a csak nehezen elképzelhető mértékű korrupciót, a kormányzati cselekvés iránytalanságát, történetnélküliségét és közpolitikai pragmatizmusát?

0
komment