2017. október 23. Névnap: Gyöngyi
Az történik október 2-án, hogy a Fidesz legitimálni akarja mindazt a mocsokságot, amit eddig elkövetett Magyarország kárára, és meg akarja nyitni a kapukat a még több lopáshoz.

 

Most már csak néhány napot kell kihúzni és végre vége lesz ennek a népszavazásnak csúfolt kommunikációs bohózatnak. A kormányzat álláspontja teljesen egyértelmű volt már elejétől: olyan, hogy menekült, nincs, olyan van, hogy tetves terrorista. És aki nem így gondolkodik, az hazaáruló. Emögé a narratíva mögé benyomtak 11 milliárd forintot, hogy mindenki megértse.

 

Pedig magáról a feltett kérdésről igazán lehetett volna vitatkozni. Mind az igen, mind a nem mellett szólnak releváns érvek. A baj az, hogy a kormányzat eleve azzal a szándékkal tette fel a kérdést, hogy csapdát állítson az ellenzéknek. Ócska, de hatásos trükk volt. Mindenki hazaáruló, transzterrorista, csak mi vagyunk villamos, akik megvédik a hazát.

 

Az egész hajcihőnek egy tétje van: meglesz-e az 50 százalékos részvételi arány és érvényes lesz-e a referendum. Elég magasra tette a lécet ezzel Orbán Viktor. Az érvénytelen szavazatokkal együtt előreláthatólag több, mint 4 és fél millió embernek kellene elmennie az urnákhoz október 2-án.

 

A feladat nehéz, a jelszó pedig a következő: mozgósítani kell, és a cél érdekében bármit lehet. Riogassatok erőszakolással, paráztassátok a cigányokat, hogy nem kapnak segélyt, mondjátok, hogy mindenki ebolás lesz, hogy elveszik a közmunkát, meg a 47 ezer forintodat. Legfőképpen azt kell hangsúlyozni, hogy aki nem nemmel szavaz, az szar magyar. Egy hazaáruló féreg.

 

A módszer hideg és kegyetlen. Emberiességet és ellenvéleményt nem tűr. Így lett Magyarországon Jézus tanításait hitelesen képviselő Ferenc pápa, meg mindenki más gúny tárgya, aki képes emberként tekinteni a hazájukból elmenekülő emberekre.

 

Nos, a helyzet a következő: ilyenkor kell erősnek lenni és embernek maradni. Minden helyzetben embernek kell maradni. Az igazságot pedig ki kell mondani. Akkor is, ha a gyűlölet, mint egy vírus, megfertőzte szinte az egész társadalmat.

 

Az történik ma Magyarországon, hogy egy magát kereszténynek mondott kormány szerencsétlen sorsú emberek ellen uszít. Az csak duma, hogy ez megvédi a magyarokat a terrortól, meg az iszlámtól, meg az ilyenektől. Az nem megvédés, hogy a miniszterelnök elhitte, hogyha beszól mindenkinek Brüsszelben, akkor attól erős figurájává válik az európai politikai térnek.

 

Mindez csak eltereli a közbeszédet a kormányzás valós minőségéről. Arról, hogy több mint félmillióan menekültek el Magyarországról, főleg azok a fiatalok, akik felemelhetnék az országot.

 

Mit védenek meg? Azt védik meg, hogy a Mészáros Lőrincek leraboljanak mindent, hogy Rogán 80 milliárdot játsszon ki Habony-havernak a letelepedési kötvényekből, hogy Andy Vajna megkapja az összes kaszinót, ami után nem is adózik, és ebből megveheti a TV2-öt, hogy ott is folyjon a kormányzati hazugság? Ezt minek megvédeni bármitől?

 

Ez a népszavazás paródia nem más, mint egy hazug, gyomorforgató, gusztustalan politikai termék, amely sokkal rosszabb hellyé teszi hazámat, mint ami előtte volt.

 

Természetesen jogos álláspont az, hogy a nemzeti parlamentnek kell döntenie fajsúlyos kérdésekről, és ilyen az is, hogy hány menekültet fogad be egy ország. De azt egyszerűen kikérem magamnak, hogy olyan fideszes politikusok hazaárulózzanak le bárkit, akik a paksi orosz atomhitellel eladták az országot Putyinnak, akik szavazatukat adták ahhoz, hogy ellopják az ország termőföldjeit, akik lenyúlták a nyugdíjpénztárat, akik ezreket tettek tönkre és lenyúlták a trafikokat, akik inkább Matolcsynak adták azt a pénzt, amivel meg lehetett volna menteni devizahiteles adósságcsapdába kerülő családokat. Akik az EU-s pénzeket elosztogatták a haverjaiknak, nemhogy munkahelyeket teremtettek volna, miközben 4 millió ember él a létminimum alatt. Ilyen emberek aztán senkinek ne mondják azt, hogy hazaáruló. Azt meg végképp ne, hogy ők mekkora keresztények.

 

Az történik október 2-án, hogy a Fidesz legitimálni akarja mindazt a mocsokságot, amit eddig elkövetett Magyarország kárára, és meg akarja nyitni a kapukat a még több lopáshoz.

 

Bojkott!

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

 

 

 

Hozzáfűzni való

Ez még érdekelhet

Pongrácz Gergely: Közpénzen élősködő kerékpárosok?

Egy legyintéssel is el lehetne intézni az ügyet, hiszen a statisztikák egyértelműen mutatják, hogy egyre többen és többen bicajoznak, ezzel kisebb zsúfoltságot, jobb levegőt és maguknak jobb egészséget teremtve. Azonban mivel manapság Tarlós Istvánnál és

Mi lett a Fidesszel?

De mi is lett a Fidesszel, hogy leginkább csak az mozgatja, hogy „migránskampánnyal” takarja be a csak nehezen elképzelhető mértékű korrupciót, a kormányzati cselekvés iránytalanságát, történetnélküliségét és közpolitikai pragmatizmusát?

0
komment