2017. december 11. Névnap: Árpád
Az a gondolat, hogy a gender egy spektrum, fel kéne, hogy szabadítson minket. Ehhez képest ez egy értelmetlen és politikailag káros gondolat.

 

Az írást fordította Bajusz Orsolya.

 

Mi a gender (magyarosabban mondva társadalmi nem)? Ez a kérdés a feminista elmélet és gyakorlat lényegének mélyére hatol, és kulcsfontosságú a társadalmi igazságosságot előmozdítani kívánó aktivista törekvések osztályt, identitást, előjogokat illető teoretikai vitáit illetően. A köznyelvben a gender szinonima egy olyasmi fogalomra, amire pontosabb lenne a ‘biológiai nem’ (angolul ‘sex’) kifejezést használni. Talán azért, mert kínos lehet egy olyan szót kimondani, ami a nemi aktust is leírja, a ‘gender’ szót afféle eufemizmusként használják annak a biológiai ténynek a megnevezésére, hogy valaki nő vagy férfi, ezzel elkerülni akarván azon szervek és testi folyamatok megnevezését, amelyekre ez a különbségtétel utal.

A ‘gender’ szónak eredetileg pusztán nyelvtani jelentése volt, olyan nyelvekben, ahol a névelők maszkulinok, femininek vagy semleges neműek. Viszont körülbelül az 1960-as évek óta a szó más jelentéstartalmakat is felvett, lehetővé téve, hogy el tudjuk különíteni a biológiai nemet a társadalmi nemtől. A feministák számára ez nagyon fontos, mivel lehetővé teszi kimondani, hogy a nők és a férfiak közötti különbségek egy része biológiai alapú, más részük környezeti hatások, kultúra, nevelés, oktatás (a feministák ezt ‘genderelt szocializációnak’ nevezik) következménye.

 

Hagyományosan a feminista elméletben a ‘gender’ szó a fentebb leírt szerepet töltötte be. Egy alapvető, és nagyon fontos feminista elképzelésnek számított, hogy a biológiai nem a biológiai jellemzőket írja le, tehát bizonyos értelemben ‘természetesnek’ lehet venni, és ezzel ellentétben, amire a gender utal, az társadalmi konstrukció terméke. Ennek megfelelően ebből a perspektívából szemlélve (az egyszerűség kedvéért nevezzük radikális feminista nézőpontnak) a gender egy olyan, kívülről az egyénre kényszerített normarendszerre utal, ami a kívánatos viselkedésminták összességét írja le és elő.

 

Ezek a normák nemcsak kívül állnak az egyénen és kikényszerítettek, de reprezentálnak egy bináris kasztrendszer-hierarchiát, afféle kétpólusú értékrendet: a férfi a nő felett, a férfi lét a női lét felett, a maszkulinitás a femininitás felett.

A külső nemi szervek jellegének megfelelően az adott egyén születésekor, vagy még hamarabb is eldől, hogy a kettő közül melyik reprodukcióban betöltött szerepre determinálja a biológiája.

 

Innentől fogva a hierarchiát vagy az egyik, vagy a másik osztályába szocializálják: a felsőbb osztályba, ha a nemi szervei konvexek, az alsóbb osztályba, ha a genitáliája konkáv.

 

A születéstől, attól, hogy megállapítják, ki melyik reprodukciós osztályba sorolódik be, a legtöbb nőnemű embert passzívnak, szubmisszívnak, gyengének, gondoskodónak nevelik, a férfi neműeket pedig aktívnak, dominánsnak, erősnek, agresszívnek. Ez az értékrendszer, és a hozzá kapcsolódó szocializációs folyamat, amit a radikális feministák gendernek neveznek. Ezt követve nem nehéz megérteni, hogy miért nyom el embereket a gender, és miért vált ki tiltakozást, hiszen a nők és a férfiak potenciálját is korlátozza, és újratermeli a férfiak nőkkel szembeni strukturális előnyeit. Ennek megfelelően a radikális feministák számára a cél a gender teljes eltörlése, annak a megszüntetése, hogy emberek kék vagy rózsaszín dobozokba kerüljenek, illetve hogy az egyének saját személyiségjegyei és preferenciái az össztársadalmilag kikényszerített genderkasztrendszer nélkül alakulhassanak ki.

 

Ez a fajta elgondolás a genderről nem igazán van összhangban azoknak a nézeteivel, akik a gendert valami belső és elidegeníthetetlen igazságként élik meg, egy teljességen társadalmilag konstruált és külsőleg kikényszerített dolog helyett. Ezek az emberek nemcsak a gender társadalmi konstrukció mivoltát vitatják, hanem a radikális feminista analízist – amelyből az következik, hogy a gender egy kétpólusú hierarchia – is elvetik: számukra inkább az a probléma, hogy csak két gender van.  

 

Szerintük mind a két nemhez tartozó emberek szabadabbak lennének, ha felismernénk, hogy a gender egy esszenciális, lényegi része az identitásunknak, és több gender is van, nem csak ‘nőből’ és ‘férfiból’ lehet választani. Tehát felszabadító törekvések következő lépése kell legyen, hogy több genderidentitást is elismerünk: vannak emberek akik ‘genderqueerként’, ‘non-binaryként’, ‘pangenderként’ vagy ‘polygenderként’, esetleg ‘agender’ ‘demiboy’ ‘demigirl’ ‘neutrois’ ‘aporagender’, ‘lunagender’, ‘quantumgender’ identitásúként határozzák meg magukat, és még sorolhatnám. Ezen nézetek hangoztatói gyakran ismétlik el, hogy „a gender nem egy bináris, hanem egy spektrum”. Ezután pedig jön, hogy nem arra van szükség, hogy szétszaggassuk a kék vagy rózsaszín dobozokat, hanem fel kell ismerni, hogy sokkal több doboz is van. Elsőre ez egy vonzó elgondolásnak tűnhet, de sok olyan probléma van vele, amelyek miatt nem koherens belsőleg, és nem hasznos politikailag.

 

Sokan, akik a fentebb vázolt queer elméleti elképzelésnek megfelelően gondolkodnak a genderről, úgy írják le a saját genderük, hogy ‘non-binary’, és ezt szembeállítják az emberek túlnyomó többségével, akiknek a genderidentitása ebből fakadóan feltételezve a férfi–nő bináris szerint oszlik ketté. Rögtön elég sok feszültségre ad okot, hogy ugyan azt állítják, hogy a gender egy spektrum, viszont az embereknek csak egy kis része írható le mint nembináris genderidentitású. Ha a gender tényleg egy spektrum, akkor ez nem jelentené azt, hogy mindenki, aki csak él, eredendően ‘non-binary’? Viszont ha ez a helyzet áll fenn, akkor a ‘non-binary’ címke redundáns lenne, mivel nem jelölne külön kategóriát.

 

Ennek elkerülése érdekében a genderspektrum-modell propagálóinak azt kell feltételezni, hogy a gender bináris is, és spektrum is. Teljességgel rendben van, hogy egy tulajdonságot egyszerre folyamatos és bináris módozatokon keresztül is jellemezzünk. Egy példa a magasság: mindenkinek elhelyezhető a maga egyéni magassága a különféle magasságokat jelölő folytonos görbén, viszont vannak a bináris címkék, mint magas és alacsony. Lehetséges, hogy a gender is hasonlóan működik?

 

A magas/alacsony binárisra visszautalva, az első, ami feltűnik, hogy amikor ezeket a fogalmakat emberekre használják, hogy relatív vagy komparatív leírásként fognak működni. Mivel a magasság egyszerre spektrum, illetve folytonosság, senki nem abszolút módon magas vagy alacsony, más embereknél vagyunk magasabbak vagy alacsonyabbak. Amikor magasként utalunk valakire, arra gondolunk, hogy magasabb egy adott csoportban (akinek a magasságával éppen foglalkozunk) az átlagnál. Egy fiú lehet egyszerre magas hatévesnek, de alacsony, ha összehasonlítjuk más férfi neműekkel. Tehát a magas–alacsony bináris komparatív, és az átlaghoz viszonyítva határozódik meg. Talán akiknek a magassága befér a nagy átlag halmazába, elvárhatnák, hogy úgy határozzák meg magukat, mint ‘non-binary’ magasságúak.

 

Persze nem valószínű, hogy a spektrummodell ilyenfajta interpretációja kielégíti azokat, akik ‘non-binary’ genderűként határozzák meg magukat. Ha a gender, csak úgy, mint a magasság is komparatív vagy relatív, akkor értelmetlen lenne azt állítani, hogy mindenki a saját genderének a kizárólagos meghatározója. Az adott egyén genderét az határozná meg, hogy a csoportban, amelyikben találja magát, hogyan oszlik el a többi gender, nem pedig a saját öndefiníciója.

 

Ennek megfelelően nem dönthetném el, hogy ‘non-binary’ vagyok. Csak úgy lehetne erről megbizonyosodni, hogy össze kellene az én genderemet hasonlítani más emberek genderének megoszlásával, és ennek alapján meghatározni az én genderem pozícióját. Lehet, hogy úgy gondolom, hogy nő vagyok, de ha akadna valaki, aki a nőiességspektrum görbéjén előrébb helyezkedne el, mint én, ő ‘jobban nő’ lenne nálam.  

 

Ha tovább vizsgáljuk az analógiát a magassággal, látni fogjuk, hogy ha az egész népességet nézzük, az emberek nagyon kis része, aki tényleg magas vagy alacsony. Mivel a magasság tényleg egy spektrum, és a bináris címkéket komparatív módon rendelik valakihez, csak az a kevés ember, aki a spektrum egyik vagy másik végén van, lehet valójában magasként vagy alacsonyként leírva. A többiek közülünk, akiknek a magassága valamilyen köztes érték a ‘non-binary’ magasságúak, a nagy átlag. Igazából a bináris magas/alacsony emberek ritkák. Ha kiterjesztjük ezt az analógiát a genderre, látjuk, hogy nem binárisként genderelve lenni igazából a norma, nem a kivétel.

 

Ha valaki ‘non-binarynak’ nevezi magát, akkor egy újabb hamis binaritást kreál.

 

Ha a gender egy spektrum, akkor egy folyamatos görbe két extrém pont között, és mindenki valahol a görbe mentén elhelyezhető. Azt fogom most feltételezni, hogy a görbe két végpontja a maszkulinitás és femininitás. Vagy lehetne más is ez a két pont? Ha ez letisztul, rögtön látszik, hogy mindenki ‘non-binary’, mert senki nem tiszta maszkulinás vagy femininitás. Persze lesznek, akik a spektrum egyik vagy másik végéhez közelebb lesznek, míg mások kevésbé egyértelmű genderprezentációkat felmutatva fognak középen evickélni. Viszont még a legkonvencionálisabban nőies embernek is lesznek férfias tulajdonságai, és ez fordítva is igaz.  

 

Ezzel a következtetéssel én ki tudnék egyezni, mivel hiába van női testem, és hiába hívom magam nőnek, nem tartom magam egy kétdimenziós gender sztereotípiagyűjteménynek. Nem vagyok a nőiesség esszenciájának ideális manifesztációja, és ezért ‘non-binary’ vagyok. Csak úgy, mint minden más ember. Ennek ellenére, akik ‘non-binaryként’ identifikálják magukat, nem fognak ezzel a konklúzióval megelégedni, mivel az ő ‘non-binary’ identitásuk attól függ, hogy van-e egy sokkal nagyobb csoportnyi úgynevezett ‘ciszgender’, akik nem tudnak az önkényes, de társadalmilag diktált nőiesség/férfiasság normarendszeren kívül létezni.

 

Itt szembesülünk az iróniával a dologban: ha pár genderforradalmár a saját állítása szerint ‘non-binary’, akkor magukkal szembeállítva a többi embert egy hamis binárist állítanak fel azok között, akik a biológiai nemükhöz kapcsolódó gendernormákat konform módon élik meg, és azok között, akik nem. De valóságban tényleg ‘non-binary’ mindenki. Mindannyian részt veszünk valamilyen gendernormatív viselkedésformákban, passzívan beletörődünk más gendernormákba, és emellett aktívan lázadunk is gendernormák ellen. Az újonnan kreált hamis bináris azt implikálja, hogy a ‘non-binary’ emberek vannak az érdekesebb és komplexebb póluson, tehát azt is állíthatják magukról, hogy nem értik meg őket, és azt is, hogy politikailag elnyomottak a ‘bináris’ ‘ciszgender’ emberek által.  

 

Ha pángenderként identifikálja magát valaki, akkor tényleg azt állítaná, hogy benne a spektrum minden lehetséges pontja megtestesül? Ráadásul egyszerre? Hogyan lehetséges ez, mikor a bináris két pólusa egymás ellentétpárja? A tiszta femininitás passzívság, gyengeség, alárendelődés, a tiszta maszkulinitiás pedig agresszió, erő, dominancia. Egyszerűen nem lehet valaki minden egyszerre. Ha nem értene egyet valaki ezekkel a definíciókat, nyugodtan megkísérelheti újradefiniálni a maszkulinitást és a femininitást, de bármit is fog kitalálni, a két fogalom egymás ellentétpárja fog maradni.

Pár embernek meg van engedve, hogy kiszálljon az egész genderspektrumból, azzal, hogy ‘agenderként’ identifikálja magát, ezzel azt állítva, hogy ők sem maszkulinnak, sem femininnek nem érzik magukat, és nincs belső tapasztalásuk a genderről. Arra nem kapunk magyarázatot, hogy egyes embereknek miért van lehetősége visszautasítani azt, hogy a személyiségüket a társadalmi nemek normái határolják be, mikor másoknak pedig nincs, de egy biztos az ‘agender’ önmeghatározással kapcsolatban: nem tehetjük meg mindannyian, éppen azért, amiért nem lehet mindenki ‘non-binary’. Ha mindannyian tagadnánk, hogy van esszenciális, belülről fakadó genderidentitásunk, akkor az ‘agender’ címke redundáns lenne, mivel egy mindenkire vonatkozó általános feltételt írna le. Az ‘agender’ csak a gender ellenében definiálható. Akik saját magukat és a saját identitásukat a gender hiánya mentén határozzák meg, ennek megfelelően úgy kell gondolják, hogy a legtöbb embernek van egy belülről fakadó, esszenciális gendere, de nekik személyesen (bármilyen ok miatt is) nincs ilyen.

 

Ha azt állapítjuk meg, hogy a probléma a genderrel, hogy jelenleg csak kettőt ismerünk el belőle, a következő kérdés nyilvánvalóan az lenne, hogy kettő helyett hányat kellene elismernünk annak érdekében, hogy ne legyünk elnyomók? Hány potenciálisan elismerhető genderidentitás létezhet?

 

Erre csak egy ellentmondásmentes válasz van: 7 milliárd, körülbelül. Ahány ember csak él a bolygón, annyi genderidentitás van. A nonbinary.org (az egyik legnagyobb témába vágó referenciaoldal) szerint valakinek a gendere lehet a fagy, a nap, a zene, a tenger, a Jupiter vagy a koromsötétség. A pizza is lehet gender.

 

De ha ez így is van, nem tiszta, hogy mi értelme van ennek, vagy mit érthetünk meg azon keresztül, ha ‘gendernek’ nevezünk dolgokat ‘emberi személyiség’, vagy egyszerűen csak ‘általam kedvelt’ dolgok helyett. A gender nem csak egy menő idegen szó a személyiségre, ízlésre, választásokra. Nem csak egy címke, amit elő lehet venni, amikor elő akarja valaki adni, hogy ő milyen érdekes, összetett és különleges. A gender egy értékrend, amely kívánatos (és néha nem kívánatos?) viselkedésmintákat és személyiségjegyeket társít reprodukciós szerepekhez. Ha leválasztottuk ezeket a viselkedésmintákat és személyiségjegyeket a reprodukciós szerepekről (és meg kellene ezt tennünk), és ha elvetjük, hogy csak kétféle személyiség létezhet, és az egyik felette áll a másiknak (és meg kellene ezt is tennünk), akkor mi értelme lenne továbbra is mindezekre a dolgokra a gender szót használni? Milyen jelentése maradna a gender szónak, amit a személyiség nem tudna kifejezni?

 

A Nonbinary.org-on valakinek például lehet a gendere a (név)gender:

„(Név)gender: ‘A gender amit valakinek a saját nevével lehet a legjobban leírni. Azoknak jön jól, akik még nem tudják miként szeretnének identifikálódni, de biztosak abban, hogy nem ‘ciszneműek’... lehet használni nagy általánosságban, vagy egyéni jelzőként, például, johngender, janegender, (a te neved)gender, stb.”

A (név)gender példája tökéletesen példázza, hogyan működnek a ‘non-binary’ genderidentitások, és milyen funkciót töltenek be. Olyan emberek számára találták ki, akik nem tudják, miként szeretnék magukat identifikálni, de tudják, hogy nem akarnak ‘ciszgenderek’ lenni. Bizonyára azért, mert túl érdekesnek, forradalminak, transzgresszívnak tartják magukat valami olyan unalmas és konvecionális dologhoz, mint a ‘ciszgender’ identitás.

 

A megoldás nem az lenne, hogy megpróbáljunk kibújni a ketrec rácsai közül, érintetlenül hagyva a ketrecet, és a többi nőt, aki benne sínylődik.

 

Az arra irányuló igény, hogy ne ‘cisz’ legyen valaki, teljesen racionális, és számomra tökéletesen érthető, különösen, ha nőnek született az ember. Én is úgy gondolom, hogy az én gondolataim, érzéseim, adottságaim és készségeim túl érdekesek, komplexek és sokoldalúak ahhoz, hogy egyszerűen csak egy ‘cisz’ nő legyek. Én is szeretnék túllépni a női testem kapcsán rám rakódott társadalmi sztereotípiákon, és mások ezen sztereotípiákhoz kapcsolódó feltételezésein. Szeretném, ha többre tartanának, mint anya/háziszolga/szexuális tárgy. Szeretném én is, ha teljes értékű emberi lény lehetnék, valaki, akinek lehet mély és gazdag saját gondolati világa, hogy meg lehessen bennem az a potenciál többnek lenni, mint amit a társadalom jelenleg megenged a nőknek.

 

A megoldás viszont nem az, hogy ‘agendernek’ nevezzem magam, hogy megpróbáljak kibújni a ketrec rácsai közül, érintetlenül hagyva a ketrecet, és a többi nőt, akiket a ketrec csapdába ejt. Bárhogy is bizonygatom, hogy én ‘agender’ vagyok, az egész világ ettől függetlenül egy nőt fog bennem látni, és ennek megfelelően fognak velem bánni. Bemutatkozhatok, mint ‘agender’, és megkövetelhetem, hogy az általam kitalált névmásokat használják rám, amikor jelentkezek egy állásra, de ettől még aki elbeszélget velem az állásinterjún, láthatja bennem a potenciális gyerekszülőt, és ezért felajánlhatja az állást valakinek, aki esetleg kevésbé képzett, de nem is annyira leterhelt a reprodukcióval, mivel férfinak született.

 

Most érkeztünk el a legnagyobb feszültségforráshoz a gender-identitáspolitikát illetően, amit a legtöbb támogató álláspontot képviselő ember nem is igazán fedez fel, vagy úgy dönt, inkább ignorálja, mivel a feloldásához el kellene vetni a doktrína egyes kulcselemeit.

 

A legtöbb ember érthető módon úgy gondolja, a ‘transzgender’ szó szinonimája a ‘transszexuális’, és valami ilyesmit jelent: a biológiai nemét illetően diszfóriája van valakinek, és ezért meg szeretné változtatni a testét, hogy jobban emlékeztessen a másik nem testére.

 

Viszont a gender-identitáspolitika aktuális doktrínáit követve transzgendernek lenni nem függ össze azzal a vággyal, hogy megváltoztassa valaki a teste biológiai nemét. Amit a transzgenderség jelent: a belső genderidentitás nem passzol a genderhez, amit születéskor rendeltek valakihez. Ez akkor is fennállhat, ha teljesen jól érzi magát valaki a testében, úgy ahogy van. Akkor is transzgender lesz valaki, ha egy genderként identifikálódik, de társas helyzetekben más genderhez tartozóként van érzékelve.

 

A genderdoktrína kulcsfontosságú pontja, hogy a legtöbb embert ‘ciszgenderként’ lehet jellemezni, ami azt jelenti, hogy a belső genderidentitásunk passzol a genderhez, amit születésünkkor hozzánk rendeltek. Viszont, ha a fentebb kifejtett szempontokat követjük, a genderidentitást spektrumszerűként kell felfognunk, és mindannyian ‘non-binary’ genderűek vagyunk, mivel senki nem helyezkedik el a spektrum két abszolút végpontján. Mindegyikőnk valahol a spektrum görbéjének egy köztes pontján helyezkedik el, a saját egyéni és csak ránk jellemző jellemvonások, és a gendert illető személyes tapasztalatok által meghatározott módon. Ebből kiindulva, nem tiszta, hogyan is lehetne valaki ‘ciszgender’. Senki nincs, akihez a korrekt genderidentitást rendelték volna születéskor, hiszen amikor megszülettem, hogyan is tudhatta volna bárki is rólam, hogy én majd később felfedezem, hogy az én genderidentitásom a ‘frostgender’, ami elvileg ‘nagyon hideg és havas’.

 

Attól a ponttól fogva, hogy felfedezzük azt, hogy végtelen számú genderidentitás létezhet, ki kell mondanunk, hogy igazából a lelke mélyén senki nem ‘ciszgender’, hiszen senkihez nem is rendelhetik hozzá születésekor a megfelelő genderidentitást. Valójában nem is rendelnek senkihez születésekor genderidentitást, hanem a két reprodukciós osztály valamelyikébe fogunk kerülni. Ez a reprodukciós potenciálunk által van megszabva, és a külső nemi szerveink determinálják. Aztán ennek megfelelően fognak felnevelni a társadalmilag előírt normák szerint, amik az adott reprodukciós osztályra vonatkoznak. A két szerep egyikébe van mindannyiunk belenevelve és belesimítva. Sokkal hamarabb kezdődik ez a fajta szocializáció, mint ahogy lehetőségünk lenne kifejezni a vélekedésünket a belső genderidentitásunkat illetően, vagy azt meghatározni, hol is vagyunk mi pontosan a genderspektrum görbéjén. Tehát ha azok az emberek a transzgenderek, akiknek születéskor nem a korrekt helyet rendelték el a genderspektrumon, akkor ez azt implikálja, hogy mindannyian transzgenderek vagyunk, nincsenek is ‘ciszgender’ emberek.

 

A logikus következtetés akkor, hogy ha a gender egy spektrum, és nem bináris, akkor mindenki transz vagy nincsenek is transzok. Bármelyik következtetésre is jutunk, mind a kettő csak elfedi a nők elnyomásának valóságát, illetve megkérdőjelezi és eltörli a transz emberek tapasztalatát.   

 

Annak érdekében, hogy elkerüljük ezeket következtetéseket,ki kell mondanunk, hogy a gender nem egy spektrum. Azért nem, mert nem egy belső igazság, esszencia, tulajdonság. A gender nem egy olyan tény egy adott egyénről, amit állandóként és lényegiként kell elismernünk, és ezt figyelembe véve kellene intézményeket felépíteni. A gender teljességben társadalmi konstrukció, egy kívülről kikényszerített hierarchia, két osztállyal, amelyhez két pólus rendelődik: férfi a nő felett, férfiasság nőiesség felett.  

 

A spektrumanalógiai igazsága abban rejlik, hogy valóban egyénfüggő változik, ki mennyire idomul a maga helyéhez ebben a hierarchiában, illetve a szerepekhez, amik ezen a hierarchián keresztül rendelődnek az emberekhez. Vannak, akik számára relatíve egyszerűbb és fájdalommentesebb lesz alkalmazkodni a genderhez, ami a biológiai nemükhöz van rendelve, míg mások annyira elnyomónak és korlátozónak fogják találni a nemükhöz rendelt társadalmi szerepeket, hogy képtelenek lesznek velük együtt élni, és ezért inkább a másik nemhez rendelt normák szerint próbálnak meg majd élni.   

A gender mint hierarchia fenntartja a nők alárendelődését a férfiaknak, és mind a két nembeli emberek személyes ambícióinak korlátokat szab.

 

Szerencsére, ami igazából spektrum az az emberi személyiség, minden variánsával és komplexitásával (és igazából még csak nem is egy spektrum két végpont között, hanem egy nagy összegabalyodott dolog). A gender a rendszer, ami azt írja le, hogy kétfajta személyiség van, és azt, hogy kihez melyik rendelődik a már születéskor adott nemi szervek determinálják. Az első lépés afelé, hogy kiszabadítsuk az embereket a genderketrecből, hogy megkérdőjelezzük a konvencionálissá vált gendernormákat, és megvizsgáljuk, felfedezzük, ahogy saját magunk a gendert kifejezzük. Senki, és különösen senki, aki radikális feminista, nem akarja megakadályozni, hogy bárki is úgy definiálja magát, ahogy szeretné, vagy azt, hogy felszabadító és örömteli módon tudja kifejezni a személyiségét.

 

Tehát ha szeretnéd magad ‘genderqueer femme presenting demigirlnek’ nevezni, csak tessék. Fejezd nyugodtan ki ezt az identitást, ahogy csak szeretnéd, érezd jól magad. Csak akkor lesz probléma, ha politikai állításokat kezdesz el tenni erre a címkére alapozva – amikor azt követeled, hogy mások ‘ciszgendernek’ nevezzék magukat, mert arra van szükséged, hogy legyen egy rakásnyi unalmas konvencionális ‘bináris cisz’ ember, akik ellenében te meg tudsz határozódni, és amikor annak az elismerését követeled, hogy ezek a ‘ciszgender’ emberek strukturális és politikai privilégiumokkal rendelkeznek hozzád képest, mivel társas helyzetekben konform ‘bináris genderűként’ határozódnak meg, de azt senki sem tudja igazán megérteni, hogy a te genderidentitásod milyen különleges, ragyogóan csodálatos és egyedi. Ha saját magadat ‘non-binarynak’ vagy ‘genderfluidnak’ hívod, de azt követeled, hogy az emberiség túlnyomó része legyen ‘ciszgender’ akkor azt mondod, hogy a többiek maradjanak csak a kék és rózsaszín dobozokban, mert te doboznélküliként akarsz identifikálódni.

A megoldás nem a személyre szabott genderekben rejlik, nem több és több kategória kell az emberi személyiség végtelen komplexitását merev és esszencialista módon megfogni. A megoldás a gender eltörlése. Nincs a genderre szükség. Jobb lenne a világ nélküle. A gender, mint hierarchia arra szolgál, hogy természetből adódónak állítsa be és újratermelje a nők alárendelődését a férfiaknak, és mind a két nembeli emberek szabad kiteljesedését gátolja. A gender újrakonceptualizálása identitásspektrumként nem jelent valódi előrelépést.

 

Ahhoz, hogy úgy öltözködj, ahogy szeretnél, azt dolgozz, amit szeretnél, azt szeress, akit csak akarsz, nincs szükséged mélyről jövő, esszenciális gendertapasztalatra. Nem kell azt megmutatnod, hogy a te személyiséged maszkulin vagy feminin ahhoz, hogy szabad legyen élvezned a szépítkezést, a főzést vagy a barkácsolást. Nem kell ehhez ‘genderqueernek’ vagy ‘queer gendernek’ lenned. Egy elnyomó rendszerrel szemben, amelyik kék vagy rózsaszín dobozokba szorít be embereket, nem az a megoldás, hogy több dobozt kell csinálni, hanem szét kell az összes dobozt szakítani. 

 

Hozzáfűzni való

Ez még érdekelhet

Pongrácz Gergely: Közpénzen élősködő kerékpárosok?

Egy legyintéssel is el lehetne intézni az ügyet, hiszen a statisztikák egyértelműen mutatják, hogy egyre többen és többen bicajoznak, ezzel kisebb zsúfoltságot, jobb levegőt és maguknak jobb egészséget teremtve. Azonban mivel manapság Tarlós Istvánnál és

Mi lett a Fidesszel?

De mi is lett a Fidesszel, hogy leginkább csak az mozgatja, hogy „migránskampánnyal” takarja be a csak nehezen elképzelhető mértékű korrupciót, a kormányzati cselekvés iránytalanságát, történetnélküliségét és közpolitikai pragmatizmusát?

0
komment